10 film, amit látnod kell 2020-ban!

NeSdecember 29, 2019Megtekintések 2881

2019-ben jóformán Disney-egyeduralomról beszélhetünk, már ami a filmek sikerét érinti. A Foxot bekebelezte az egeres cég, a Warner elég sok bukást látott, a Paramount pedig alaposan összehúzta a nadrágszíjat, egyedül csak a Universal és a Sony ért el nagyobb sikereket, mondjuk, még az ő filmjeik is csak szalutálhattak a Disney gigantikus pénztermelőinek. Vajon 2020-ban ez változni fog? Jóslatokba nem bocsátkoznánk, de talán az elég árulkodó, hogy az alábbi összeállításban, melyben a 2020-as év legjobban várt blockbustereit gyűjtöttük össze, csupán kettő (plusz egy) készül a Disney fennhatósága alatt. Lássuk hát a következő év legjobban várt nagymenőit – bemutatásuk sorrendjében!

1. Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) [Birds of Prey (And the Fantabulous Emancipation of One Harley Quinn)]
tervezett hazai bemutató: 2020. február

Ha van, amiben a Warner megelőzi a Marvelt, az a női szuperhősök. A Wonder Woman esetében a DC hozta össze az első olyan nagyköltségvetésű szuperhősfilmet, amely egy nagyobb univerzum részese, és most ők fogják összeverbuválni az első nőkből álló szuperhőscsapatot is. Vagy hívjuk őket inkább antihősöknek? A történet főhőse ugyanis a Margot Robbie által alakított Harley Quinn, aki Jokertől megszabadulva csatlakozik a Ragadozó Madarak névre hallgató csapathoz, akik épp egy társukat akarják kiszabadítani a gonosz Fekete Maszk fogságából.

Az Öngyilkos Osztag után játszódó, annak hangulatát megidéző és remélhetőleg cselekmény tekintetében sokkal összeszedettebb film egy olyan Gothamben játszódik majd, amely már nem élvezi Batman védelmét, ezért aztán szabad a bűn, szabad a tánc. Ewan McGregor játssza a szadista Fekete Maszkot, míg a Ragadozó Madarak tagjai között tudhatjuk a Mary Elizabeth Winstead által játszott Vadásznőt, a Jurnee Smollett-Bell által megformált Fekete Kanárit, Rosie Perez Renee Montoyáját és Cassandra Caint, akinek bőrébe Ella Jay Basco bújik majd. A csapat a jóformán újoncnak számító Cathy Yan vezényletével rengeti meg majd Gotham falait.

Godzilla Vs. Kong
tervezett hazai bemutató: 2020. március

Ugyan a Godzilla II. közel se szólt akkorát, mint amekkorát a stúdió remélt tőle, a Warner szörnyuniverzuma már nem húzhatta be a kéziféket, hisz A szörnyek királya bemutatója idején már javában forgott a Godzilla Vs. Kong, amely – meglepetés! – szembeállítja egymással a Koponya-sziget urát az atomot reggelíző megahüllővel. Mivel az utóbbi hatványozottan nagyobb méretű, mint Kong, ezért az íróknak ki kell majd találniuk valamit annak érdekében, hogy a fent megnevezett ütközet ne kb. három másodpercig tartson.

Biztos a Monarch keze lesz a dologban, vagy pedig olyan terroristáké, akik már a Godzilla II-ben is jelentősen megzavarták a kaijuk közötti fegyverszünetet. A remélhetőleg szörnybunyókkal teli folytatásra visszatér majd Millie Bobby Brown és Kyle Chandler is, a rendezést pedig a független horrorfilmekről elhíresült Adam Wingard veszi kezébe, aki a Death Note amerikai változatával ugyan elég rendesen földbe állt legutóbb, de a gigaszörnyek talán nem fognak ki rajta.

No Time to Die
hazai bemutató: 2020. április 8.

James Bondnak még meghalni sincs ideje, nem hogy élvezni a jól megérdemelt nyugdíjat. Rami Malek képében egy új világra szóló veszedelem tűnik fel a színen, és Őfelsége egykori ügynökének vissza kell térnie az MI6 kötelékébe, ahol a hírek szerint némileg megváltoztak a dolgok.

Ha hihetünk a pletykáknak, a legnagyobb változás egy új 007-es ügynök lesz, akit a Marvel Kapitányból ismert Lashana Lynch alakít majd, ugyanakkor Malek is csak abban az esetben volt hajlandó elvállalni a gonosztevő szerepét, ha nem csinálnak belőle szimpla terroristát. Szóval kíváncsian várjuk a Cary Fukunaga rendezésében érkező Bond 25-öt, melyben Daniel Craig valószínűleg utoljára ölti magára James Bond szerepét, de mellette visszatér majd Ralph Fiennes, Léa Seydoux, Ben Whishaw, Jeffrey Wright, Naomi Harris és Blofeld szerepében Christoph Waltz is. Szép ki búcsú lesz ez a film, egy korszak lezárása.

Fekete Özvegy (Black Widow)
hazai bemutató: 2020. április 30.

Oly sokat tudunk már a Fekete Özvegyről, mégis oly keveset. Tudjuk, hogy a film eseményei a Polgárháború és a Végtelen háború között játszódnak majd (azaz nem az ominózus budapesti történéseket meséli el), azt viszont nem tudjuk, hogy pontosan miről szól majd. Sejtjük, hogy Natasha Romanoff a szárnyai alá vesz egy másik ügynöklányt, akit Florence Pugh alakít majd, és tudjuk, hogy a film főgonosza, vagy egyik főgonosza az a Kiképző lesz, aki szimpla megfigyeléssel képes ellesni mások tulajdonságait, mint ahogy azt is tudjuk, hogy David Harbour Red Guardiant játssza majd, aki nagyjából Amerika Kapitány orosz változatának felel meg.

De ezek csak infómorzsák, viszont igazából nem baj, ha nincs előttünk a teljes történet, hisz valaminek be kell csalnia a nézőket arra a filmre, aminek eseményei csak apró kihatással lehetnek a Végtelen háború és a Végjáték eseményeire. Mindenesetre a részben nálunk forgott film intenzív akciójeleneteket, a Marveltől szokatlanul kemény kézi csatákat ígér majd, és a megtekintése után remélhetőleg még jobban fog fájni, hogy a Fekete Özvegy már nem térhet vissza a Végjáték után játszódó filmekben.

 

Fast & Fruious 9
hazai bemutató: 2020. május 21.

Óriási titoktartás veszi körül a kilencedik Halálos iramban forgatását, amely igazi vízválasztó lehet a széria történetében, amely a 2015-ben bemutatott hetedik résszel érte el a csúcsát. Megkérdőjelezhetetlen, hogy azt a filmet a tragikus körülmények között elhunyt Paul Walker miatt övezte kiemelt érdeklődés, de a széria még ezek után sem vett vissza a tempóból, és ugyan a Halálos iramban 8. már némileg visszafogottabban muzsikált a kasszáknál, de még így is játszva bekocsikázott a milliárdosok klubjába. Vajon a kilencedik résznek is összejön ez?

Nehéz megjósolni. Idén láthattuk a széria első, jóval szerényebben termelő spinoffját Dwayne Johnsonnal és Jason Stathammel, és úgy tűnik, ők ketten már kimaradnak a kilencedik részből, ami arra enged következtetni, hogy a Vin Diesel és Johnson közti disputa talán mégsem csak egy marketingfogás. Ellenben visszatér majd a folytatásra a Charlize Theron által játszott Cypher, aki legutóbb arra kényszerítette Dominic Torettót, hogy elárulja a családját. Kíváncsiak vagyunk, hogy ezúttal mi lesz a tarsolyában.

Wonder Woman 1984 (Wonder Woman 1984)
tervezett hazai bemutató: 2020. június

Idén novemberről csúszott 2020 júniusára a nagy kritikai és közönségsikert aratott Wonder Woman folytatása, és eme halasztásról a készítők úgy nyilatkoztak, hogy a film hazatért, mivel az első részt is anno júniusban mutatták be. Csak remélni merjük, hogy nem arról van szó, hogy gondok vannak a produkcióval, habár nem tudjuk nem felvont szemöldökkel kísérni a tényt, hogy a 80-as években játszódó folytatásra a Chris Pine által játszott Steve Trevor is feltámad, miután olyan hősi halált halt az első filmben. Ráadásul nem csupán emlékképekről lesz szó.

Szintén kíváncsiak vagyunk, hogy állt majd helyt az elsősorban vígjátéki szerepekről ismert Kristen Wiig Cheetah, azaz Gepárd szerepében, aki egyfajta érzelmi ellenlábasa Diana Prince-nek. És persze arra is kíváncsiak vagyunk, hogy áll majd a Csodanőnek a 80-as évek világa: az szerencsére már az első plakáton is látszik, hogy az új szerelésébe nem került válltömés.

 

Free Guy
hazai bemutató: 2020. július 2.

Összeállításunk mondhatni „legcsendesebb” darabja a Free Guy, mivel erről a filmről egyelőre még nem sokat hallani, viszont mégis a következő év egyik legizgalmasabb bemutatója lehet. Főleg az olyan kockáknak, mint amilyenek mi vagyunk. A mostanában leginkább a Stranger Things körül sertepertélő Shawn Levy filmjének főszereplője ugyanis egy hétköznapi banki tisztviselő, aki egyszer csak arra döbben rá, hogy NPC, azaz nem játszható karakter egy erőszakos nyitott világú játékban.

Ryan Reynolds játssza ezt a figurát, aki feleszmélését követően minden bizonnyal átrendezi majd a remélhetőleg battle royale környezetben játszódó game szabályait. A Free City névre hallgató játékról ráadásul az is kiderül, hogy hamarosan lekapcsolják, szóval a fickónknak lesz tennivalója, ha a továbbiakban is létezni szeretne. Ebben segédkezik (vagy éppenséggel akadályozza őt) Taika Waititi, Channing Tatum, vagy a Megszállottak viadala nagy felfedezettje, Jodie Comer is, aki a beszédes nevű Molotov Girlt játssza majd a filmben.

Tenet (Tenet)
tervezett hazai bemutató: 2020. július

Christopher Nolan új rendezéséhez, a Tenethez ugyan már készült egy kedvcsináló előzetes, amit a magyar mozikban is el lehet kapni, de egyelőre csak kapiskálni tudjuk, hogy miről szól majd ez a rejtélyes produkció, melynek a címe egy palindrom, azaz visszafelé olvasva is ugyanaz. Ebből és a teaser ismétlődéseiből kiindulva arra gondolnánk, hogy a film az idővel játszik majd, annak forgatásával és a deja vu élményével, szóval igazi mindfuck lesz ez is.

Első hivatalos leírása alapján viszont egy egész világot átszövő akciódús kémhistória lesz a John David Washington főszereplésével készülő produkció, ugyanakkor Nolannél az ackió és a mindfuck korábban se zárta ki egymást, hisz például az Eredet is egyszerre volt Bond-film és álomkutató sci-fi. A BlacKkKlansmannel berobbant Washington mellett a filmben feltűnik majd Robert Pattinson, Aaron-Taylor Johnson, Kenneth Branagh, Elizabeth Debicki meg természetesen Nolan élő talizmánja, Michael Caine is.

 

Örökkévalók (Eternals)
hazai bemutató: 2020. november 5.

Az Örökkévalók lesz a Marvel Moziverzum negyedik fázisának első eredeti karaktereket felvonultató darabja, amely csak marginálisan köthető a már ismert filmes környezethez. A film címszereplőit az Égiek névre hallgató gigantikus, istenszerű lények hozták létre (akik már A galaxis őrzőiben is feltűntek), és azt a feladatot kapják, hogy óvják meg a Földet a betolakodó deviánsoktól.

Kevin Feige és a Marvel olyan színészeket verbuvált a halhatatlan idegen faj soraiba, mint Angelina Jolie, Salma Hayek, Bryan Tyree Henry, Kumail Nanjiani, Richard Madden vagy Gemma Chan, és ha minden igaz, akkor az MCU mitológiai eredetét is feltáró történet középpontjában a Madden és Chan által játszott Ikaris és Sersi románca játssza majd a főszerepet.

 

Dűne (Dune)
tervezett hazai bemutató: 2020. december

Frank Herbert kortalan mesterművének legújabb adaptációjával köszönthetjük majd az ünnepeket. Hollywoodnak már nagyon sokszor beletört a bicskája a Dűnébe: a legendás Alejandro Jodorowsky például már a hetvenes évek elején nekiment a sztorinak, melynek megvalósításában a korszak legnagyobb művészeitől kért inspirációt, hogy végül több évnyi fejlesztés után lelőjék a projektjét. A nyolcvanas években aztán David Lynch tett egy próbát a nagyszabású sci-fivel, ám a kész film hatalmasat bukott, és még Lynch se nagyon szereti – már csak azért sem, mert a mű eredeti elképzeléseihez képest alaposan megvágva került bemutatásra.

Most pedig Denis Villeneuve, korunk egyik legfelkapottabb rendezője adaptálja ismét filmre a Dűnét, méghozzá a tervek szerint két részben, ami a történet monumentalitását ismerve teljesen elfogadható hozzáállás. Villeneuve az Érkezéssel és a Szárnyas fejvadász 2049-cel már bebizonyította, hogy nagyon ért a sci-fihez, és biztosak lehetünk benne, hogy új filmjében is kéz a kézben jár majd a látvány, a sztori és a hangulatvilág. A galaxis legfontosabb alkotóeleme, a Fűszer feletti intergalaktikus csatározás elmeséléséhez a kanadai rendező pedig olyan színészeket nyert meg, mint Timothée Chalamet, Rebecca Ferguson, Zendaya, Oscar Isaac, Jason Momoa, Javier Bardem, Dave Bautista, Stellan Skarsgard vagy Josh Brolin. Szóval a szereposztás vetekedik majd a Végjátékéval. Reméljük grandiózusságát tekintve majd maga a film is.

 

Ezek lesznek hát szerintünk 2020 legnagyobb, legérdekesebb blockbusterei. Ti miket vártok leginkább a jövő évi kínálatból? Írjátok meg a kommentek között!

Categories
Megosztás 15