Az Amerikai história X rendezője új filmet forgat Afrikai história Y címmel Djimon Hounsou főszereplésével

NeSszeptember 30, 2020Megtekintések 847

gy történet tragédiáról és megváltásról” – mindössze ennyi derült ki az African History Y történetéről (vagy hívjuk Afrikai história Y-nak), melynek rendezője az Amerikai história X-et is levezénylő (és később megbánó) Tony Kaye, első bejelentett színésze pedig Djimon Hounsou (Véres gyémánt, A galaxis őrzői).

Deadline szerint a forgatókönyvet Kaye, Charles Chanchori és Jason Corder írják, míg a produceri feladatokat DeForrest Taylor, Marc Le Chat, Raymond J. Markovich és ismét csak Kaye látják el.

A rendező azt nyilatkozta a lapnak: Hounsou és ő rögtön az Amerikai história X után találkoztak, és már akkor tudta, hogy egy nap majd vele szeretne dolgozni, ami ezzel az új projekttel végre meg is valósulhat, fejben pedig már készen is áll Afrikára. Hounsou szerint minden körbeért azzal, hogy végre együtt dolgozhat Kaye-jel, illetve maga a film sem jöhetne jobbkor, hiszen ő is azon van, hogy minél több egyedülálló afrikai történetet mutathasson be a világnak.

1998-as bemutatója után Kaye több ízben is kikelt az Amerikai história X, illetve a főszerepet játszó Edward Norton ellen – bár tény, hogy a rendezővel sem volt annyira könnyű, amiért később bocsánatot is kért.

https://mozicsillag.pro/videa-film/amerikai-historia-x/
Categories
Megosztás 3