9.2
2001145 min22288 megtekintés
Egy évtizede megtörtént kommandós esetet dolgoz fel a látványos film: 1993. október 3-án közel 100 ejtőernyős amerikai katonát dobtak le Mogadishuban, Szomália fővárosában Mike Steele kapitány (Jason Isaacs) vezetésével. A polgárháborút szító hadúr és szárnysegédei voltak a célpontok. A 45 percesre tervezett villámakció 16 órás vérfürdőbe torkollott. 18 katonát és két Black Hawk típusú hipermodern harci helikoptert veszítettek az amerikaiak. ...
9.1
201492 min38625 megtekintés
Bram Stoker klasszikus történetének legújabb feldolgozásában a havasalföldi fejedelem, III. Karóbahúzó Vlad történetét ismerhetjük meg. Az uralkodó nem a saját érdekeit tartja szem előtt, a legfontosabb az számára, hogy megmentse a birodalmat és ezzel együtt a családját is. Ehhez pedig kénytelen alkut kötni a gonosszal, egy olyan „szerződést” amelynek következtében ő maga is pokoli szörnyeteggé válik és így vonul be ...
6.7
2012109 min16285 megtekintés
A második világháború végnapjaiban járunk. Ahogy a szövetségesek a végső csapást mérik a német haderőkre, úgy omlik össze a fiatal Lore és testvérei élete. A tinédzsernek rá kell döbbennie, hogy a világ, amelyben felnőtt, maga volt a hazugság: náci szülei, akiket feltétel nélkül szeretett és tisztelt, igazából háborús bűnösök. A Fekete-erdő környékét megszálló amerikai hadsereg letartóztatja a szülőket, a 17 ...
6.7
Air Force The Movie: Selagi Bernyawa
2022103 min8092 megtekintés
A film egy PASKAU-csapat történetét követi nyomon, amelyet Adib kapitány és mentora, Adnan őrnagy vezet, akiknek feladata a háború sújtotta országban, Namburiban szolgáló humanitáriusok védelme. Hazatérve gépüket váratlanul lelövik a helyi fegyveresek. Az utasok közül kilencnek sikerült kiugrania a repülőgép lezuhanása előtt. Visszatérve Malajziába, a hír felfedezése után a légierő felkészül a mentésre. Adib sógora, Zafran, a SUKHOI pilótája küzd ...
8.1
2018108 min22148 megtekintés
Valahol Aisne közelében húzódó lövészárokban, az első világháború idején, néhány brit tiszt végzete beteljesülésével néz szembe.
8.1
IMDb: 5.22016128 min13962 megtekintés
A USS Indianapolis tragédiája minden idők egyik legnagyobb háborús katasztrófájaként van számon tartva: 1945-ben a hadihajót elsüllyesztette egy japán tengeralattjáró a Csendes-Óceánon, a Guamtól nem messze.A találatot követően a férfiak öt napon át próbáltak életben maradni élelem és ivóvíz nélkül a cápáktól hemzsegő óceánban.
8.8
2003121 min20005 megtekintés
A Nap könnyei. Waters főhadnagy (Bruce Willis) az elit kommandó katonája, akit Nigériába küldenek, hogy segítsen kimenekíteni az ott ragadt amerikai állampolgárokat. De attól kezdve, hogy megérkezik, minden átalakul. Kendricks doktornő (Monica Bellucci) ugyanis nem hajlandó elhagyni azokat a védenceit, akik nem követhetik Amerikába. Ráveszi a vonakodó katonát, hogy tagadja meg a parancsot, és egy titkos ösvényen kísérje őket Kamerunba. ...
8.6
1997125 min6834 megtekintés
Ridley Scott, a Gladiátor és a Hannibal rendezője olyan hősnőről forgatott drámaian feszült, pergő akciófilmet, aki az elképesztő katonai szigor és a fizikai megterhelések ellenére is képes kitartani elhatározása mellett, hogy a férfiakkal egyanrangú katona váljon belőle. A katonai költségvetési bizottság elnöke arra kényszeríti a haditengerészet leendő parancsnokát, hogy a katonai szolgálatnál vezesse be a nők teljes egyenjogúságát. A kísérlethez ...
2.8
2022137 min9159 megtekintés
Siegfried Sassoon angol költő, író és katona életének története.
5.7
2002120 min5299 megtekintés
A Kaukázusban javában folyik a háború az oroszok és a csecsenek között. A csecsen vezér nagy túszszedő akciójának többen is áldozatául esnek: több orosz katonán kívül egy Grúziában vendégszereplő angol színész és menyasszonya. A csecsen vezér váltságdíjat követel az angolokért, ezért szabadon engedi az angol férfit és egy fiatal orosz katonát. Ők ketten hiába próbálkoznak a fővárosban a legkülönfélébb orosz ...
7.3
2011121 min9674 megtekintés
A dráma a Kínai Köztársaság megalakulásáról szól, amely a Qing-dinasztiának köszönhetően egyáltalán nem volt egyszerű és veszélytelen. 1911-ben a nacionalista erők Sun Yat-sen vezetésével felveszik a harcot az uralkodó dinasztiával.
7.2
2021178 min4739 megtekintés
A film az Egyesült Államok és Észak-Korea elleni háború második hadjáratában zajló Changjin-tói csata hátterében játszódik, és drámai történelmet mesél el: 71 évvel ezelőtt a kínai nép önkéntesei Észak-Koreába mentek, hogy megvívjanak a háborúban. rendkívül hideg és zord környezet, a keleti front harcoló csapatai acélakarattal és bátor harci szellemmel egészen az ellenség üldözésére és megölésére, megfordítva a harctéri helyzetet, a ...
5.3
The Huntress of Auschwitz
202282 min13540 megtekintés
Egy fiatal amerikai lány Európába utazik, hogy felkutassa a dédszülei meggyilkolásáért felelős volt náci őrt.
7.7
2022149 min9068 megtekintés
A Csapat a Csangdzsin-tónál II, más néven Vízkapu-híd, egy 2022-ben bemutatott kínai háborús film, és a Changjin-tónál készült csata folytatása. A filmet Chen Kaige, Tsui Hark és Dante Lam rendezte és készítette, a főszerepben pedig Wu Jing, Jackson Yee és Duan Yihong.
8.4
IMDb: 7.12014112 min13949 megtekintés
Bő egy évig tartott a Dardanellák ostroma Gallipolinál 1915-ben. Bár az Antant elterelő hadműveletnek szánta a törökök megtámadását, az odavezényelt ausztrál és új-zélandi hadtestek teljesen felmorzsolódtak a központi hatalmak ellenállásán. Amikor Connor értesül róla, hogy mindhárom fia eltűnt a csatában, elindul Ausztráliából Törökországba, hogy felkutassa őket.
9
Nyugaton a helyzet változatlan 2022
2022147 min41042 megtekintés
A Nyugaton a helyzet változatlan egy fiatal német katona lebilincselő történetét meséli el az I. világháború nyugati frontján. Paul és társai a saját bőrükön tapasztalják meg, hogyan változik a háború kezdeti eufóriája kétségbeeséssé és félelemmé, miközben a saját és társaik életéért küzdenek a lövészárkokban. Edward Berger rendező filmje Erich Maria Remarque azonos című, világhírű bestsellerén alapul.
8
2011127 min13090 megtekintés
A vér és méz földje a délszláv háború idején játszódik, amely kettészakította a Balkán-régiót az 1990-es években. A történet Danijelről és Ajláról, a két bosnyák fiatalról szól, akik a brutális etnikai konfliktus két szembenálló oldaláról származnak. Danijel, a boszniai szerb rendőr és Ajla, a boszniai muszlim művész már együtt voltak a háború előtt, ám kapcsolatukat végérvényesen megváltoztatta az országszerte terjedő ...
7.5
1989117 min4550 megtekintés
A II. világháború csendes-óceáni hadszíntere. A corregidori vereség után a szövetséges haderő nagy része fogságba esik, vagy elmenekül. Learoyd, a társait elveszített, végsőkig kimerült amerikai katona a borneói dzsungel mélyén igyekszik meghúzni magát. Életét egy fejvadász törzsnek köszönheti, akik befogadják, sőt hamarosan a királyukká választják. Közöttük Learoyd ismét rátalál a békére és boldogságra - mindaddig, amíg a háború itt is ...
8.4
2021112 min8067 megtekintés
A Stefan Zweig regényéből adaptált film 1938-ban játszódik, nem sokkal a második világháború előtt, amikor a Wehrmacht megszállja Ausztriát. Josef Bartok ügyvéd és felesége, Anna az Egyesült Államokba akar szökni, ám nem sokkal ezelőtt Josephet letartóztatja a Gestapo. Amikor nem hajlandó együttműködni és átadni minden információt a nemesség és a papság ügyeivel kapcsolatban, magánzárkába helyezik. Az egyetlen tárgy, amit sikerül ...
6.6
Onoda, 10 000 éjszaka a dzsungelben
2021167 min7616 megtekintés
Amikor Japán megadja magát a második világháború végén, Hiroo Onoda katona visszavonul a Fülöp-szigetek dzsungelébe, hogy maga folytathassa a háborút további 10 000 napig.
9.3
201986 min7292 megtekintés
Egy fiatal rendőr csatlakozik az iraki osztaghoz, amely megmentette az életét, hogy együtt harcoljanak az Iszlám Állam ellen a megtizedelt Moszulban.
9.2
IMDb: 7.22000175 min17079 megtekintés
Benjamin Martin (Mel Gibson) igazi harcos volt: kegyetlen, kiismerhetetlen, engesztelhetetlen. Mára azonban egyedül neveli hét gyerekét, és rájött arra, hogy a béke létszükséglet számára. Az amerikai függetlenségi háború azonban nem kedvez a kívülállóknak és a legnagyobb fiú, Gabriel (Heath Ledger) másképp gondolkodik, mint apja: kerüljön bármibe, a függetlenséget akarja szolgálni. Aki veszélybe került, meg kell védeni, akinek baja esett, azt ...
6
Ellenséges terület 3 – A kolumbiai túsz
200994 min8741 megtekintés
Kolumbiában a kormány vég nélküli háborút vív a lázadókkal. A két oldal megpróbálja normalizálni a kapcsolatát. Az amerikai haditengerészet elit kommandója kapja a feladatot, hogy biztosítsa a tárgyalásokat, és elejét vegye az esetleges vérontásnak. Az egyik tárgyaláson támadás éri a résztvevőket, mindenkit lemészárolnak, majd a tett elkövetésével az amerikaiakat vádolják. Macklin hadnagy és csapata az életükért harcolnak az ellenséges vonalak ...
5.5
2019169 min6408 megtekintés
A második világháború alatt a szülők egy vidéki rokonukhoz küldik kisfiukat, valahová Kelet-Európába. A nagynéni azonban váratlanul meghal, ezért a gyermek kénytelen teljesen egyedül és magára hagyva útnak indulni a vad és ellenséges világba, ahol csak a helyi szabályok, előítéletek és hiedelmek érvényesülnek. Útközben szörnyűségek sorozatát éli át, az emberi rosszindulatnak és gonoszságnak láthatóan nincs határa. Szó szerint a fizikai ...
7.2
2006133 min11663 megtekintés
Már csak egy városállam maradt, amelyik nem hullott térdre a hódító és kegyetlen Zhao (Sung-kee Ahn) hatalmas hadserege előtt. A szorongatott város lakói segítséget kérnek a harci tudásukról híres Mo-Tsu törzstől. Hatalmas sereget várnak, olyat, amely képes térdre kényszeríteni a hódítót. A körbezárt várban már semmilyen más remény nem maradt. A felmentő sereg meg is érkezik. Amikor azonban kinyitják a ...