7.5
1999109 min7450 megtekintés
Caesar lába előtt hever Gallia. Kivéve egy megátalkodott népség által lakott falucskát, amely csak azért is ellenáll a világhódító latin légiók ostromának. Tehetik is, hiszen druidájuk révén olyan mágikus főzet birtokában vannak, amely legyőzhetetlenné teszi őket. Egy ambiciózus római helytartó azonban elhatározza, erővel vagy csellel, de mindenképpen megszerzi a főzet titkos receptjét, s ő lesz a cézár. Tervébe mindössze egy ...
7.7
201895 min12872 megtekintés
5 zsoldos úgy dönt, becsületes bűnözőnek áll és elveiket betartva dolgoznak tovább. Ebből azonban nem lehet meggazdagodni. Egyikük elárulja a többit és az utolsó, nemes célú akciót, amiért súlyos árat fizetnek. Ám a bosszú várat magára, mert a kötelék az 5 egykori árva, Tigris, Kráter, Laza, Egér és Bill, valamint mentorunk, Papa között erősebb. De a legvégső áldozat után már ...
7.7
2018114 min8758 megtekintés
Halálos ágyán az uralkodó király egy nem várt örökösnek adja át a hatalmat, akinek erőt kell találnia önmagában, hogy egyesítse népét a szabadságot fenyegető erőszakos keresztes hadjárattal szemben.
8.9
199488 min8635 megtekintés
A történet középpontjában egy gyönyörű és rendkívül okos ló áll, Fekete szépség, aki túlságosan is bízik a kétlábúakban. Azt hiszi, minden ember olyan, mint első, szerető gazdái. Farmról farmra vándorol, kalandok és megpróbáltatások sorát éli át, míg végül igazi barátra és otthonra lel. Ebből a megható történetből kirajzolódik, hogy miként érezhet egy ló, ha emberségesen bánnak vele, és miképp, ha ...
8.9
IMDb: 6.8202192 min14884 megtekintés
Az állatkert hüllőházában elzárva élnek Ausztrália legveszélyesebb élőlényei, ahol az emberek csak szörnyetegekként tekintenek rájuk félelemmel teli pillantásokon keresztül. Ezt megelégelve egy csapat állat úgy dönt, megszöknek börtönükből a vadonba.
6.5
IMDb: 6.32021108 min19361 megtekintés
Egy kitüntetett tengerészgyalogos mentőakcióra indul, hogy megmentse két kisfiát egy embertelen fenyegetéstől. Ahogy az útjuk egyre veszélyesebb irányba viszi őket, a fiúknak maguk mögött kell hagyniuk gyermekkorukat.
8.8
IMDb: 7.12017136 min50115 megtekintés
Halálos iramban 8. részében, Dom és Letty nászúton vannak, Brian és Mia pedig kiszálltak a játékból. A világjáró csapat többi tagja szétszéledt, és próbálnak a normálisra emlékeztető életet élni. Ám egy titokzatos nő visszacsábítja Domot a bűn világába, ahonnét, úgy tűnik, nincs menekvés, sőt, arra is ráveszi, hogy árulja el a hozzá legközelebb állókat... A kubai partoktól New York utcáin ...
8.3
202188 min17197 megtekintés
Amikor a makacs Lucky Prescott nagyvárosi otthonából kénytelen egy kis határmenti városkába költözni, úgy érzi magát, akár a partra vetett hal. Ám az élete örökre megváltozik, amikor új barátokra tesz szert, és megbonthatatlan kötelék alakul ki közte és egy Szilaj nevű vad musztáng között. Amikor Szilaj ménesét marhatolvajok ejtik foglyul, a lányok és lovaik életük nagy kalandjába vágnak bele, hogy ...
8.5
201084 min16959 megtekintés
Mikor a klánját lemészárolják, Ao, az utolsó életben maradt neandervölgyi ősember úgy dönt, hogy elhagyja északot, hogy visszatérjen délre, ahol született. Az a célja, hogy megtalálja elveszett ikertestvérét, akitől 9 éves korában választották el. Hosszú és kalandos útján találkozik Akival, a homo sapiens fajból származó, várandós nővel, és egy olyan egyedülálló kötődés alakul ki köztük, amely mindkettőjük életét megmentheti.
7.6
2021106 min7939 megtekintés
Közeleg a karácsony. Sajnos ez nem egy boldog időszak a 11 éves David életében. De ha megismer egy mesebeli szereplőt, láthatja, miről is szól valójában a karácsony, és megmentheti a varázsát.
6.9
2021100 min8863 megtekintés
A 11 éves, tehetséges Jim rajong az űrért és a tudományért. Amikor asztrofizikus édesapjával egy új városba érkezik, részt vesz a fiatal tudósok versenyén új osztálytársával, az érzékeny és okos Emmával. Jim apjának álma az űrutazás, és munkájából kifolyólag valóban egy közelgő űrutazásra készül. Mivel Jim édesanyja korábban meghalt, a projekt nagyon fontos a fiú számára, ezért meggyőzi a vonakodó ...
9.3
A Gyűrűk Ura: Trilogy 1-2-3.
2001178 min21229 megtekintés
1. A Gyűrű Szövetsége (The Fellowship of the Ring) 2001
Tartalom:
Frodó, a hobbit nehéz örökséghez jut: egy Gyűrű kerül a birtokába, amely valaha a Sötét Úré, Szauroné volt. Szauron vissza akarja kapni a Gyűrűt, mert erejével hatalmába kerülne Középfölde, s leigázhatná lakóit. Gandalf, a jó varázsló azt tanácsolja Frodónak, hogy semmisítse meg a Gyűrűt, mielőtt Szauron kezébe kerülhetne.
2. A két torony (The Two Towers) 2002
Tartalom:
Hamarosan ...
8.7
2015123 min8515 megtekintés
Egy francia kötéltáncos minden idők legmerészebb mutatványára készül 1974-ben: egy kötélen egyensúlyozva kísérel meg átjutni a World Trade Center két épülete között több mint 400 méteres magasságban.
6.8
202097 min5477 megtekintés
Antoinette másra sem vár hónapok óta, mint hogy a nyáron végre nyugodtan tölthessen egy kis időt a szeretőjével, Vladimirral. Csakhogy a férfi az utolsó pillanatban kihátrál: nincs pásztoróra, mert a felesége befizette őket a lányukkal egy hegyi túrára. A cserbenhagyott Antoinette úgy dönt, ez a túra neki is jár. Ám amikor megérkezik, Vladimir helyett Patrick lesz az útitársa, egy csökönyös ...
8.3
2018128 min90131 megtekintés
Ragadozó városok Sok-sok évvel a "Hatvan perces háború" után a városok úgy élik túl a sivár Föld kegyetlen körülményeit, hogy óriási kerekeken gurulva vándorolnak, megtámadják és bekebelezik a kisebb városokat, hogy feltöltsék erőforrásaikat.
8.4
Legendás állatok és megfigyelésük
2016133 min15746 megtekintés
Göthe Salmander professzor, a bűvös fenevadak és bestiák szakembere New Yorkba érkezik. A muglik között bujkáló varázslók és boszorkányok közösségének segítségével keresi a városban élő szörnyeket. És talán meg is találja őket...
7.4
2018113 min14517 megtekintés
Will finoman szólva sincs jó viszonyban leendő apósával, Tommal (Forest Whitaker), ráadásul pont most akarja megkérni tőle várandós barátnője, Samantha (Kat Graham) kezét, amikor egy üzleti út okán egyébként is Chicagóban jár. A közös vacsora természetesen balul sül el, de Will és Tom nem duzzoghat sokáig, ugyanis a nyugati parton valamilyen ismeretlen katasztrófa történik...
8.1
2017117 min10373 megtekintés
A XIII. szzázadban járunk, egy hatalmas mongol sereg, Batu kán vezetésével halad, hogy leigázza az útjába kerülő orosz fejedelemségeket. Nem is sejtik, hogy a terveiket tönkreteszi egy hősies erős ember, egy titokzatos bátor harcos által vezetett különítmény. Ez a történet bátorságról, kitartásról és önfeláldozásról szól az ország érdekében. Evpatij Kolovrat legendájának története.
8.2
Alkonyat: Hajnalhasadás 1-2. rész
2011117 min37590 megtekintés
Alkonyat: Hajnalhasadás - 1. rész, (2011) 117 perc FHD
Alkonyat: Hajnalhasadás - 2. rész, (2012) 115 perc FHD
Bella Swan és a vámpír Edward Cullen végre az ifjú házasok boldog életét élhetnék, ám árulások és tragédiák sorozata egész világukat romba döntheti. Az esküvő után Bella és Edward nászútra Rio de Janeiróba utaznak, ahol végre átadhatják magukat szenvedélyeiknek. Bella hamarosan észreveszi, hogy várandós, ...
8.4
IMDb: 6.9200896 min13207 megtekintés
Hol Volt, hol nem Volt, volt egyszer egy kutya, amely egy tévésorozat sztárja volt a kis gazdájával, Pennyvel együtt. A képernyőn nap mint nap megmentik a világot a gonosz Dr. Calico ármánykodásától. Két forgatás között azonban Volt egyszerű kutyaéletet él. Egyik nap véletlenül bezsuppolják egy szállítmányba és New Yorkban találja magát. Igazi kihívás vár rá, amikor elhatározza, hogy megkeresi a ...
8.3
202193 min10526 megtekintés
Fukamachi fotográfus egy régi fényképezőgépre bukkan, amely állítólag a Mount Everesten eltűnt George Mallory tulajdona volt. A férfi számára mindez hatalmas ösztönző erővel hat, így barátjával, Habu Jojival nekivág, hogy meghódítsák a csúcsot.
8.1
Squid Game – Nyerd meg az életed 1.évad
20218 óra min15321 megtekintés
A Nyerd meg az életed angol címén Squid Game a Netflix 2021-ben bemutatott saját gyártású koreai televíziós sorozata, melyet Hvang Donghjok írt és rendezett.[2][3] A főbb szerepekben I Dzsongdzse, Pak Heszu és Ü Hadzsun látható. A történet egy túlélőjátékról szól, melyben a játékosoknak koreai gyerekjátékokat kell játszaniuk a több milliós nyeremény reményében, azonban a vesztesek nem egyszerűen kiesnek, hanem meghalnak
6.5
201996 min24076 megtekintés
A nagyon távoli, poszt-apokaliptikus jövőben Sam, a kamaszlány az egyedüli emberi élőlény Földön. Komoly válaszút elé érkezik: vagy elhagyja ő is a bolygót, s csatlakozik az emberiség többi részéhez, vagy marad a Földön - kitaszítottként egy olyan hazában, melyet egyáltalán nem ismer.
8.3
202132 min7291 megtekintés
Egy egércsalád által felnevelt optimista vörösbegy szívbéli kívánságot intéz egy karácsonyi csillaghoz. Vajon sikerül végre megtudnia, ki ő – és hogyan kell repülni?
9.2
IMDb: 5.7201695 min16815 megtekintés
A Jégkorszak ötödik epizódjában is találkozhatunk a makkját állandóan elvesztő Motkánnyal; Mannyvel, a kissé félénk, ám nagy szívű gyapjas mamuttal és a vakmerőség határait ezúttal is komolyan feszegető, laza lajhárral, Siddel. A három jó barát izgalmas és lenyűgöző felfedezést tesz az újkorban, s kalandjaik révén ezúttal is megmutatkozik bátorságuk, de az őket összekötő szoros kapcsolat is kiállja a próbát.